Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Bemutatkozás

Számunkra minden gyermek ajándék és hálásak vagyunk, hogy életük része lehetünk. Munkánk egyben szolgálat is és reményeink szerint a családi nevelés kiegészítője, támogatója. Egyházi intézmény lévén külön gondot fordítunk a szeretetteljes, elfogadó, befogadó légkörre és a valódi értékek átadására. Így szolgálatunk középpontjában a kisgyermek és közvetett módon az őket nevelő családok állnak.
Egyházi jellegünknél fogva az egész család életének támogatását célozzuk meg. Olyan 20 hetes korukat betöltött gyermeket várunk, akiket szüleik szeretnének biztonságban, jó körülmények között tudni, szerető gondoskodásban részesíteni. Családi bölcsődénk nevelő, gondozó szolgáltatás, s mint ilyen, a gyermeki személyiség kibontakoztatására, nevelésére és fejlesztésére törekszik. 
A gyermekek fejlődését tudatosan tervezett és szervezett nevelési, gondozási helyzetek megteremtésével tesszük lehetővé, segítjük elő. A kis létszám miatt lehetőségünk van, hogy a gyermekeket egyéni igényeknek, érdeklődésüknek, fejlettségüknek megfelelően, szeretettel, szeretetben neveljük. 

Nem erőltethetem, hogy virágozzék hamarabb a rózsa, hiszen az árvácska már rég kibújt, most már neki is itt lenne az ideje. Csak annyit tehetek, hogy megismerem őket, rájövök, hogyan érzik a legjobban magukat a kertemben, a nekik megfelelő, egyéni módon gondoskodom róluk, és gyönyörködöm bennük, ahogyan nőnek, erősödnek, kivirágzanak.

Friedrich Fröbel: Titoktündér
Mózes-kosár Evangélikus Családi Bölcsőde

Címünk:

6235 Bócsa, Kecskeméti u. 35.

Nyitva tartunk

Hétfő - Péntek: 07:30 - 15,30

(Az egyéni igényeket - a szakmai programunk szerinti feltételekkel - rugalmasan tudjuk kezelni.)